Archív 2015-2016
2016. április 22-én, a Föld napján tartotta meg iskolánk közössége hagyományos öko- és egészségnapi rendezvényét, melyet Karika Rozália a KLIK tanügyigazgatási referense és dr. Feketéné Tunyogi Ildikó az intézmény vezetője nyitott meg.
Megemlékeztünk a környezetvédelem jeles napjairól, a Föld napjáról, a Fák, madarak napjáról. Sor került az ökoiskolai versenyek értékelésére és jutalmazására is. (képek)
A napot a következő programok színesítették:
- a Zöld-Kör előadása és Szelektivity társasjátéka (képek)
- a művészeti iskola alapfokú első évfolyamos, bábjáték tanszakos diákjainak előadása, melynek címe: Természetfalva megmentése (képek)
- a 8. osztályosok hagyománnyá vált faültetése (képek)
- ÖKO- ölelés az intézmény épülete körül (képek)
- filmvetítés
- alsó- és felső tagozatos osztályok divatbemutatója, azaz újrahasznosítható anyagok felhasználásával készült kollekciók bemutatása (alsó tagozat képek / felső tagozat képek)
- egészség TOTÓ kitöltése
- a DEHÖK Hallgatói Környezetvédelmi Bizottságának pályázati felhívására érkezett pályamunkák kiállítása és tárlatvezetés (képek)
- előadások a Hortobágy élővilágáról és az elsősegélynyújtás alapjairól (OMSZ Debreceni Mentőegysége) (képek)
- cselgáncs bemutató a tornateremben. (képek)
A nap programját előadás és interaktív kézműves foglalkozás zárta az Újkerti Közösségi Házban. (képek)
A programokat dr. Árnyasné Rizsák Orsolya ökoiskolai munkaközösség - vezető, Debreceniné Kozma Gyöngyi intézményvezető-helyettes és Veres Gabriella állították össze.
Gazdálkodj akkusan!
Ismételten eredményesen zárult az A.K.S.D. Kft. Szervezésében megvalósult elemgyűjtő versenyünk. A verseny célja, hogy a gyermekeket játékos formában vezesse rá a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére, alkalom a veszélyes elem-és akkumulátor-hulladékkáros hatásainak ismertetésére. Fontos, hogy kicsik és nagyok egyaránt megtanulják, az elem-és akkumulátor-hulladék nem kerülhet a háztartási hulladékgyűjtőkbe.
1993 óta nemcsak a vízzel foglalkozó szakemberek, hanem a fogyasztók is ünneplik a Víz Világnapját a világ számos országában. Március 22-ét az ENSZ nyilvánította világnappá és csakúgy, mint minden évben idén is kijelölték a világot leginkább foglalkoztató, a vízhez kapcsolódó témát, amely az idén a „Vizek és mesterségek”.
Intézményünk tanulói (3. a, 4. a, 5. b, 6. a) a hagyományoknak megfelelően ebben az évben is részt vehettek a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság által szervezett rendhagyó osztályfőnöki órán. A Víz világnapjához kapcsolódóan a „Vizek és mesterségek” témakörben hallhattunk előadást. Megérthettük, mennyi szaktudás és tapasztalat áll minden csepp víz mögött. Összegyűjtöttük a vízzel foglalkozó szakembereket az alábbi területeket érintve:
A víz
• mint az ember számára nélkülözhetetlen életfeltétel
• hiánya
• halmazállapotai
• halmazállapot- változásai
• körforgása
• mint élőhely
Fontosnak tartjuk, hogy megbecsüljük a rendelkezésünkre álló ivóvizet, mert a víz maga az élet.
Akadémiát végeztünk!
A 3.a és a 4.a osztály tanulói Dr. Árnyasné Rizsák Orsolya és Veres Gabriella tanárnőkkel március 8-án ellátogattak az Ifjúsági Házban lévő Hulladék Akadémiára. Itt az interaktív kiállítás, a szakmai tárlatvezetés, az újragondolt installációk, játékok és infografikák segítségével megtanulhattuk, hogyan csökkentsük az általunk termelt hulladékot, így is kisebbítve hazánk ökológiai lábnyomát.
A kiállításon kipróbáltuk a hulladékrégészkedést, a hulladék válogatást, láthattuk hogyan lehet a 6. emeleten is komposztálni, megtudhattuk hol vannak hazánkban úszó szemétszigetek.
„A legjobb hulladék, ami nem is keletkezik!” – hívta fel a figyelmünket a tárlaton az Ökokakas, ami az Akadémia házigazdájaként jó tanácsokkal látott el minket. Beláttuk, hogy tényleg az a legjobb megoldás, ha egyszerűen csak kevesebb csomagolt terméket vásárolunk, s mindemellett még komposztálunk is! Ezzel és szelektálással egyharmadára csökkenthetnénk az otthoni hulladék mennyiségét. Mi már tudjuk! És ti?
Hulladéktelepen járt az 5.a osztály
Ma már senki előtt nem titok, hogy az emberiségnek milyen társadalmi és környezeti globálisproblémákkal kell megküzdenie a 21. században. Naponta szembesülünk azzal, hogy a sokszor önző, a jövőre nem gondoló életvitelünk, milyen visszafordíthatatlan változásokat okoz a környezetben.
Ökoiskolaként nagyon fontosnak tartjuk a környezettudatos szemléletmód kialakítását már általános iskolában is! Elég csak a klímaváltozásra, a hulladék problémájára vagy az élőhelyek eltűnésére, fajok kihalására gondolnunk.
Az 5. a osztály osztályfőnökükkel Simonné Hernyák Máriával 2016.március 4-én A P.M.R. Kft Debrecen Vértesy utcai telephelyén voltak szakszerű üzemlátogatáson. Itt megismerkedtek a hasznosítható hulladékok elsősorban papír, műanyag, és fém hulladékok begyűjtésével, szállításával, feldolgozásával, újrahasznosításra való előkezelésének módjaival, másodnyersanyaggá alakításával.
Szitakötő továbbképzés gyerekeknek és felnőtteknek
2016. február 25-én csütörtökön megvalósult a 4.a osztályban a bemutató foglalkozás, melyről a szülők is igen elismerően nyilatkoztak. A gyerekek aktívan, érdeklődve fogadták a Horgas Judit programgazda által összeállított játékos feladatokat.
A pedagógusképzés keretében szerzett tapasztalatok a mindennapi munka során igen jól hasznosíthatóak.
Szitakötő folyóirat téli száma
A Szitakötő folyóirat téli számát Turcsányiné Füredi Erzsébet tanítónő dolgozta fel a 3. a osztályos gyerekekkel. A legszebb munkákból kiállítást is készítettek az intézményünk 1. emeleti alsós folyosóján.
Ökokiállítás újrahasznosított anyagokból
Az aulában található tárlókban hangulatos ökokiállítás készült a 6.b osztályos tanulók újrahasznosított anyagból alkotott munkáiból, melyet technika órán készítettek.
Ökoiskolai környezetvédelmi verseny - 2. forduló
Az ökoiskolai környezetvédelmi verseny 2. fordulójának feladatai az állatvilág alkalmazkodása az évszakokhoz témakört öleli fel. A pályamunkákat az aulában tekinthették meg az érdeklődő szülők, pedagógusok és iskolatársak.
Az Ökoiskola és a Művészeti Iskola kapcsolata intézményünkben
A Művészeti Iskolánk keretében működő Báb tanszak növendékei sokszor mutatnak be olyan előadásokat, amelyekkel a környezetvédelmére hívják fel a figyelmet.
Az idén a Pimaszok bábcsoport munkáit állítottuk ki az intézményünk aulájában, melynek címe az Őszi levelek és termések. Különösen örülünk, hogy a művészetoktatással is megtaláltuk a kapcsolódási pontokat az ökoiskolai programunkhoz. A jövőben is számítunk a kreatív együttműködésre.
Iskolai szemétszüret
Az őszi nagytakarítás során az iskola udvarán és közvetlen környezetében összeszedték a szemetet a diákok, valamint zsákokba gyűjtötték a lehullott faleveleket.
Szitakötő program
A 2008 elején indított programhoz iskolánk elsőként csatlakozott. A Szitakötő program alapvetése, hogy a környezet fogalmát a természeti környezetnél tágasabban értelmezi. A projekt nemcsak a veszélyeztetett értékek megismerését és megóvását tartja fontosnak, hanem a szellemi, erkölcsi értékek gondozását is. Sikeres pályázat útján iskolánk ebben a tanévben is tovább folytathatja ezt a programot. A munkacsoportot Debreceniné Kozma Gyöngyi tanárnő vezeti. A folyóirat őszi számát Bekő Éva intézményünk könyvtárosa dolgozta fel a 3. évfolyamon. A gyerekek munkáiból kiállítás is készült.
2015. október 4. – Állatok világnapja
Vuk, Lassie, Bambi.
Micimackó, Szimba, Pongó és Perdita.
Tücsök Tihamér, Garfield, Miss Röfi.
Frakk, Kukori és Kotkoda, Dr. Bubó.
Ezeket a neveket valamennyien ismerjük és kedveljük. Születésüket annak a különleges kapcsolatnak köszönhetik, ami ember és állat között kialakulhat.
Mancs, Kincsem, Kántor.
Ők már nem a képzelet szülöttei, hanem a hétköznapok hús-vér állathősei. Ők azok, akik rekordjaikkal, életmentő akcióikkal, nyomozásukkal beírták magukat sokunk emlékezetébe.
Az emberek mindig is szívesen vették körül magukat állatokkal, már időszámításunk előtt is. Ezek az élőlények szebbé, vidámabbá teszik életünket, megszínesítik a szürke, unalmas, monoton hétköznapokat. Megtanítanak felelősséget vállalni, gondoskodni valakiről.
Az ökoiskolai környezetvédelmi feladatsorozat 1. fordulója az Állatok világnapjához kapcsolódott.